Balaton

A Balaton-régióban az országos átlagot meghaladó a támogatás

A Balaton-régióban az egy lakosra jutó támogatás mértéke másfélszerese az országos átlagnak, ez jól mutatja, hogy a régiót kiemelten  finanszírozzák – mondta Bóka István, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke pénteken Balatonfüreden, a szervezet ülésén. Az uniós források elosztását nyomon követő

Tovább

Száz csapat vett részt a Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászversenyen

A verseny történetében rekord mennyiségű halat fogtak a száz csapat részvételével megrendezett hatodik Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny résztvevői – közölte a rendezvény főszervezője a verseny révfülöpi eredményhirdetésén szombaton. Szamosi Attila elmondta, hogy a nyolc napon át tartó versenyen összességében több

Tovább

Októbertől késő őszi menetrend lét életbe a balatoni hajókon és kompon

Október 1. és október 23. között már csak hétvégenként és ünnepnapokon, a késő őszi menetrend szerint közlekednek a balatoni hajójáratok. A komp rövidebb ideig, de továbbra is 40 percenként jár – tájékoztatott a Balatoni Hajózási Zrt.. Menetrendszerinti hajójáratok 5 kikötőből,

Tovább

Hello,ősz! – októberben 15% kedvezmény a menetrendi és sétahajózásból

A Magyar Turisztikai Ügynökség Hello, ősz! kampányának keretében 2018. október 1. és október 23. között most 15% kedvezménnyel lehet utazni a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt. menetrendi és sétahajó járatain. A kedvezmény igénybevételéhez nem kell mást tenned, mint a kupont letölteni INNEN

Tovább

Hajóvezetői tanfolyamot indít a BAHART

Bő egy hónap múlva kezdhetnek neki az oktatásnak azok, akik jelentkeznek a Balatoni Hajózási Zrt. hajóvezetői tanfolyamára. Az arra érdemesek még az idei évben vizsgát tehetnek. „B” és „C” kategóriájú hajóvezetői tanfolyam indul 2018.11.05-től a BAHART-nál, siófoki helyszínnel. A vizsgára

Tovább

Már vendégek mondják le foglalásaikat: téli vadgyérítést kezdeményez a Balatoni Szövetség

A Balaton térségében több helyen is tarthatatlan helyzet alakult ki a vadak elszaporodása miatt, ezért a Balatoni Szövetség (BSZ) kezdeményezi, hogy a belterületi vadgazdálkodás jogi hátterének megteremtéséig az önkormányzatok, a térség vadásztársaságai és a rendőrség összehangolt munkával végezzenek vadgyérítést télen

Tovább