Címke "Somogy megye"

Adócsalásához cégpiramist épített egy férfi Somogyban, vádat emeltek ellene

Cégpiramist kiépítve 632 millió forintos kárt okozott az állami költségvetésnek egy korábban a francia idegenlégióban is szolgáló férfi és négy társa. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emeltek ellenük – közölte Horváth Szilárd

Tovább

Gyalogoselütés Siófokon

Mások és saját biztonsága érdekében fogadja meg a somogyi rendőrök tanácsait! A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. március 6-án 20 órakor egy gépkocsi vezetője Siófokon, a Tanácsház utca és a Kele utca kereszteződésében közúti közlekedési balesetet okozott. A 47 éves

Tovább

Kisebb földrengés volt Somogyban

Kisebb földrengés volt a Somogy megyei Vése közelében szerdán – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján. Az OKF az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumra hivatkozva azt írta: a Richter-skála szerinti 2,4-es erősségű földmozgás 12 óra 22 perckor történt

Tovább

Folytatódik a Balaton-parti huzavona Siófokon

Nem csillapodnak a kedélyek a magyar tenger siófoki partjainál: a helyiek féltik a tavat és a szabad strandot azoktól, akik luxuskikötőt terveznek. A tiltakozókból alakult Szabadstrand Megóvó Baráti Kör petícióját eddig 1800-an írták alá. „Hajójával saját ingatlana előtt köthet ki”

Tovább

Balaton Sound – Rita Ora és Big Sean is fellép Zamárdiban

A Sziget fesztiválon tavaly elmaradt koncertjét az idei Balaton Soundon pótolja Rita Ora, és a nemrég megjelent lemezével nagy sikert aratott Big Sean is fellép Zamárdiban július 4. és 8. között – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel. A közlemény

Tovább

Halálos baleset Nagybajom és Böhönye között

Összeütközött két autó a 61-es úton Nagybajom és Böhönye között péntek este, egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült – tájékoztatott a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján. Azt írták, a baleset egyik sérültje beszorult a járműbe, elvesztette az eszméletét és

Tovább