Az ősi ember mellett élő állatok: kutyafajták fejlődése

A kutyafajták kialakulása

Ha már írtunk az ember mellett élő állatok evolúciójáról, meg kell jegyezni, hogy a kutya nem az egyetlen „házikedvence” az időszaknak, hiszen a vadászatok során nagyon sok állatkölyök kerülhetett az előkelő családokhoz, ahol előfordult, hogy nem megnyúzták az állatot a bőréért, hanem a gyerekek vagy az egész család szórakoztatására megtartották őket. Így kerültek sakálok, oroszlánok, gepárdok, elefántok, sasok, sólymok, de kígyók és krokodilok és majmok is a háztartásokba. Ezek előbb-utóbb vallási kultuszok tárgyává és alanyaivá váltak, és istenségekként imádták őket. Európában a farkas, a róka és a medve töltötte be ezt a szerepet elsősorban. Ezekről az állatokról, vélt tulajdonságaikról már nagyon korán mesék, adomák, szólások alakultak ki, amelyek sokat elárulnak egy nép állatokhoz fűződő viszonyáról.

Kutyafajták funkciók szerint

Az ókor végére már kutyával űzött sportok is kialakultak, amelyek a városok utcáin jöttek létre, de az arénákban érték el művészi szintjüket. Persze a kutyaviadalok mindvégig tipikus unaloműző események voltak, ahol nem utolsósorban szép nyereményekre tehetett szert az ügyesen fogadó fél. Az egyre gyarapodó számú és egyre kegyetlenebb háborúkban is igen jól bizonyították az ebek a képességeiket, így fontos haditechnikai eszközzé válhattak. Egzotikus állatok díszítették az előkelők otthonait, és elképesztő léhaságukban már odáig jutottak, hogy unalmukban a kutyáikat fésülgették a gazdagok feleségei vagy azok rabszolgái. Miután a római kultúra egyik fontos része volt a versengés szeretete, természetesen már szépségversenyek megtartására is sor került, persze nem a mai formájában. Az agár- és lóversenyek is nagyon fontos események voltak, és a masztiffok mind az arénák, mind a hadjáratok fontos szereplőivé váltak. Különböző funkciók szerint kutyafajták jöttek létre.

Az európai ókor végi háborúk és a Római Birodalom hanyatlása teljesen lezüllesztették a korábbi példás rendet, a közlekedést, a közigazgatást, a kereskedelmet. Az emberek bezárkóztak otthonaikba, a városok nagy része lezüllött, lakóik pedig a falvakba menekültek, ahol nagyobb esélyük volt a túlélésre. A falusi gazdálkodás korábbi árutermelő jellege visszaesett családi termeléssé, eladandó felesleg gyakorlatilag nem keletkezett. Így a korai középkor háborúkkal és járványokkal kezdődött, és a kultúra fénye is sötétbe borult. Gondolhatja a kedves olvasó, hogy a kutyák szerepe is jelentős változáson ment keresztül. Egyes kutyafajták kihaltak, hiszen funkciójukra már nem volt szükség. Általában csak az a háziállat maradhatott meg, amely valamilyen hasznot hajtott gazdájának, mivel semmiféle luxusra nem volt mód többé. Így teltek el századok.

Azonban ahogy a helyzet konszolidálódott, az új feudális földesurak már felhalmoztak annyi vagyont, hogy megengedhették maguknak a jobb életet, így a háziállatok tartását is. Elsősorban azonban a kutya ház körüli örző-védő-terelő szerepe a kiemelkedő ebben az időszakban, de komoly fejlődést mutat a kutyákkal való vadászat is. Ez újabb kutyafajták megjelenéséhez vezetett. Megjelentek olyan kutyafajták, mint a valódi agarak, kopók, majd hamarosan a tacskók, spánielek, majd a vadászati technikák változásával a pointerek (vizslák) és a vérebek is. Jellemző volt a lovas hajtóvadászat vagy a kotorékvadászat, amihez kopókat használtak falkában és kotorékebeket. Az elejtett vadat a vérebek találták meg a vadászok számára, ha rejtett helyre kerültek a jól irányzott lövés után. Tájanként és vadászati módonként változott a kutyafajták iránti igény, azok megjelenése és használata természetesen. Ugyanakkor a terelőkutyák is nagy számban kezdenek megjelenni a nyájak növekedésével, a termelés koncentrációjával. Ehhez nagyban hozzájárultak a népvándorlások népei, amelyek az ázsiai és a kelet-európai pusztákról különféle terelőkutyát hoztak magukkal, ezek és az európai kutyafajták pedig természetes módon összekeveredtek. Egészen a reneszánsz kezdetéig nagyon paraszti módon gondolkodtak az emberek a kutyák felől: ha volt valamilyen hasznuk, hát tartották őket, ha nem, hát páriaként élhettek az ember környezetében teljesen magukra hagyva.

Kutyafajták Ázsiában – kicsit másként

Ugyanebben az időszakban Ázsiában több magaskultúra is virágzott, és többükben is fontos szerepet töltött be a kutya. Kétségtelen, hogy az ölebek a Távol-Keleten alakultak ki először, köszönhetően a taoista-buddhista-sintoista tanoknak, melyek egyáltalán nem eredmény elvűek, és így a kutyákkal szembeni elvárás is inkább művészi-kultikus jellegű volt, még akkor is, ha épp harci kutyákról van szó, mint pl. a shar-pei. A tibetiek kicsiny templomkutyái átkerültek Kínába, Koreába és onnan Japánba is. A kutyafajták kialakulása sosem véletlenszerű, mindig az igények teremtik meg, melyik milyen lesz. Így alakultak ki olyan kutyafajták, mint a shi-tzu, a pekingi palotakutya és a japán chin. Ugyanúgy kezelték ezeket a kutyákat, mint az aranyhalakat, vagyis az udvar díszeként szolgáltak. Ezek évszázadokon keresztül vagy a templomok vagy a császári udvartartások fényei voltak, halálbüntetés terhe mellett nem lehetett ilyen kutyafajták egyszerű ember birtokában, egész a XX. század elejéig, közepéig! Ugyanakkor a közönséges keverék kutyákat a macskákkal együtt mind a mai napig fontos élelemforrásként kezelik Ázsiában. Ebben semmi elítélendő sincs, ha arra gondolunk, hogy az olaszok a mai napig is lelkesen fogyasztják az énekesmadarakat, de korábban a macskák is sokszor estek egy-egy vasárnapi terített asztal áldozatául, igaz, Európában már ezek a korábban sanyarú sorsú kutyafajták sincsenek veszélyben ilyen szempontból. Helyette a civilizáció veszélyei miatt kell aggódnunk, de ez egy másik cikk témája.

Kutyafajták Afrikában és Amerikában

Afrikában és Amerikában viszont nagyrészt páriakutyákkal körülvett emberi települések alakultak ki, ahol a megélhetési nehézségek miatt a kutya öncélú tartására nem is volt lehetőség. A kutyának önellátásra kellett berendezkednie, és bár megtűrt része volt a falusi gazdaságnak, ajnározása szóba sem jöhetett. Ez persze nem kedvezett annak, hogy valódi kutyafajták alakulhassanak ki, hiszen nem volt határozott cél és funckió. Ez alól az észak-afrikai nomád törzsek agarai képeztek és képeznek a mai napig kivételt. Ettől eltérően a közép- és dél-amerikai magaskultúrákban a kutyákat részben kultikus célból, részben étkezési célból tartották. Erre példa a chihuahua és a mexikói meztelen kutya, azaz már a táplálkozási célhoz is adott kutyafajták iránt volt igény. A dzsungel szegény az emlősök biztosította húsokban, így ezek a kutyák fontos elemeivé váltak az aztékok, toltékok és maják étkezésének.

Ausztrália későn népesült be, és az ember magával vitte a kutyát, amely ott úgy elvadult a kontinensnyi szigeten, hogy új kutyafajta jött belőle létre, a dingó. Ma már állathatjuk, a dingó sem nem kutya, sem nem farkas, hanem a farkas-kutya-dingó fajok valamilyen leszármazásának eredménye, mely mégis rokona a kutyafajták népes csoportjának Viszont kiváló szempontokat biztosít, hogy az ősi kutya falka-állatkénti viselkedéséről képet alkothassunk, ha egyáltalán a kutya fajnak volt ilyen időszaka, ami szintén nem bizonyított!