Milliárdos üzletkorszerűsítés kezdődik Kaposváron

Milliárdos üzletkorszerűsítés kezdődik Kaposváron

2018.10.09.

Belvárosi üzletek és parkok újulnak meg Kaposváron, a tavaszig tartó rekonstrukcióra 1,1 milliárd forintot költenek – közölte a város polgármestere hétfőn a somogyi megyeszékelyen.

Szita Károly (Fidesz-KDNP) a projekt megnyitóján elmondta: a város néhai polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett, 2020-ig tartó, mintegy 180 milliárd forintos kaposvári fejlesztési program részeként induló beruházás 19 önkormányzati tulajdonú üzletet érint.
Az ingatlanoknak lecserélik a portáját, korszerűsítik a fűtését, világítását, elvégeznek minden olyan munkát, amely ahhoz kell, hogy azok még inkább megfeleljenek a kereskedők és a vásárlók igényeinek – jegyezte meg. Hozzátette, négy helyen az üzletek feletti társasházak tulajdonosai 50 százalékos támogatást kapnak az adott épület homlokzatának rekonstrukciójára.
Szita Károly kitért arra is, hogy több utcában növényeket ültetnek, felújítják a Kossuth téri szökőkutat, továbbá parkolókat létesítenek.
L. Balogh Krisztina városi főépítész azt közölte, hogy az üzletek korszerűsítésével nemcsak a vonzóbb megjelenés és a gazdaságosabb üzemeltetés a cél, hanem egy rendezettebb város- és utcakép kialakítása is.

 


MI A VÉLEMÉNYE?