A szívükkel látják a világot – 220 km vakokkal a Balaton körül

A szívükkel látják a világot – 220 km vakokkal a Balaton körül

2017.08.16.

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület hagyományőrző programja, a Balaton körüli tandemkerékpáros túra látássérültnek, idén már 7. alkalommal rendezik meg 2017. augusztus 15-20. között. Összesen mintegy 70 fő – látássérültek és látók  – vág neki a 220 km-es távnak, amit 5 nap alatt teljesítenek. A csapat augusztus 20-án ér el Siófokra, ahol két programot is tervez, hiszen a bringázást egyéb sport, kulturális és gasztronómiai programokkal színesítik.

“A kerékpáros esemény nem csak sportértéket hordoz magában, hanem figyelemfelkeltésként szolgál, hogy felébresszük környezetünk figyelmét: milyen fontos mások segítése, és hogy a fogyatékossággal élők is képesek olyan teljesítményekre, melyek az egészséges emberek számára is kihívást jelentenek” – fogalmazták meg a szervezők.

220 kilométer igazi kihívás, tandembiciklivel végigtekerni pedig komoly feladat, de az egyesület önkéntesei és látássérült barátaik már évek óta szívesen vágnak bele a kalandba. Ebben az évben sem lesz hiány a jobbnál jobb programokból és közös élményekből.

Az eseményen résztvevők a programjuk 5. napján, augusztus 20-án vasárnap érkeznek meg Siófokra, a Balatonalmádi-Balatonföldvár táv teljesítése közben. Siófokon meglátogatják és felszalagozzák az előző túrán elültetett emlékfát, és a Makovecz tervezte templomot.

„Az idei évben különösen fontos célunknak tartjuk, hogy rendezvényünk hírét minél több Balaton környékén élő embertársunkhoz elvigyük, valamint, hogy ők is egy rövid távon csatlakozzanak hozzánk, saját kerékpárjaikkal. Ezért számos helyszínen is flashmobot tartunk Balatonföldváron, Keszthelyen és Badacsonyban, amihez a Balatonon nyaraló turisták is csatlakozhatnak. Ehhez az ötlethez kapcsolódik fotópályázatunk is: kerékpározással és motorozással kapcsolatos fotókat várunk az alkotóktól, egészen nyár végéig! Szeretnénk kihasználni az együtt töltött időt arra, hogy megtanuljuk az életet és a körülöttünk lévő világot másként érzékelni és értékelni. Feladatunknak tartjuk, hogy olyan embereket ébresszünk fel a segítségnyújtás örömteli valójára, akik ezt még nem tapasztalták meg. Hiszen – úgy gondolom –, mindannyiunkban benne van az a lelkületű ember, aki segíteni akar és segíteni tud, csak lehet, hogy egy kis idő kell hozzá, hogy kihámozzuk” – hangsúlyozta dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnöke.

A kezdeményezéshez évről-évre olyan hírességek is csatlakoznak, akiknek fontos az esélyegyenlőség kérdése. Idén Szűcs Gabi énekesnő, Legerszki Krisztina, a Jóban Rosszban színésznője, Gájer Bálint, Tóth Tamás paralimpikon úszó, Hajnal János, a Barátok közt szereplője, Vajtó Lajos, Dopeman, Tommyboy és a program fővédnöke, Horváth Lajos “Laller”, Dakar motorversenyző letesztelte, milyen is lehet vakon tandemezni.

A fővédnök Horváth Lajos “Laller”nem csak tandemezni fog, hanem jótékony motoros barátaival a túra egyes szakaszain az út biztosítását segítik.

Forrás: siofok.hu


MI A VÉLEMÉNYE?