Puszpángot loptak a templomkertből

Puszpángot loptak a templomkertből

2017.05.14.
A böhönyei körzeti megbízott, a marcali rendőrök, a mesztegnyői polgárőr és mezőőr eredményes együttműködésének köszönhetően három férfit állítottak elő, akik a mesztegnyői templom udvarából loptak.

Közös szolgálatot látott el Lőczi Milán r. törzsőrmester és Bácsfalvi Gyula mesztegnyői polgárőr 2017. május 11-én az esti órákban, amikor telefonhívást kaptak Gróf Sándor mezőőrtől, hogy a mesztegnyői Római Katolikus Templom udvaráról recsegő, ropogó hangok hallatszanak, valamint látott egy autót zölddel teli csomagtartóval távozni Szenyér település irányába.

A körzeti megbízott és polgárőr társa azonnal a helyszínre sietett, majd a néhány perccel korábban Szenyér irányába elhajtó jármű után mentek. A személygépjárművet Szenyér településen megállították, a benne tartózkodókat igazoltatták. A férfiak a csomagtartóban található közel 20 kilogramm puszpáng ággal elszámolni nem tudtak, ezért bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt az időközben a kiérkező megerősítő erővel – Balabos Balázs r. törzsőrmesterrel és Horváth Viktor r. főtözsőrmesterrel – előállították őket a Marcali Rendőrkapitányságra.

A nyomozók az 59 éves V. István és a 20 éves B. Sándor Márk berzencei lakosokat, valamint a nemesvidi, 30 éves B. Balázst lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök a közel 20 kilogramm puszpángot és a bűncselekmény elkövetésekor használt járművet az eljárás keretében lefoglalták. A gyors intézkedésnek köszönhetően B. Balázs lakcímén további ágakat, valamint szintén Mesztegnyő településen, magánházaktól eltulajdonított 90 szál pünkösdi rózsát foglaltak le.

Forrás: police.hu


MI A VÉLEMÉNYE?