Összefoglaló az I.BÚI Félmaraton és Minimaraton eseményeiről

Összefoglaló az I.BÚI Félmaraton és Minimaraton eseményeiről

2017.03.20.

Első alkalommal került megrendezésre az I.BÚI Félmaraton és Minimaraton az elmúlt hétvégén Fonyód városában. A közel kétszáz főt számláló verseny, az ország valamennyi pontjából fogadta a futás szerelmeseit a kissé szeszélyesnek mondható szombati napon.

A dombos, sík és Balaton parti futópálya 122m –es szintkülönbsége sem riasztotta el a 21km, 14km, 7km és 4km –en indulók lelkesedését, mely már a bemelegítésnél megmutatkozott. Rajthoz állt többek között Zemen János montreáli olimpikon is, aki Staico Simonával interaktív edzéstervvel segítette – az elmúlt fél évben- a félmaratonra készülő futókat.  A 67 éves olimpikon nem csak első helyen érhetett célba, hanem nagy örömére, fiával együtt teljesíthette a távot, aki szintén dobogós helyezéssel ünnepelte édesapja múltját és jelenét. A félmaraton abszolút bajnoka a kenyai származású Kipkorir Biwot lett, aki pályacsúcsot futva 1:08:42 perces idővel téphette át elsőként a BÚI félmaraton célszalagját. A hölgyeknél Staico Simona többszörös magyar bajnok és olimpikon érkezett első helyen a célba (1:24:57) és álhatott fel a dobogó legfelső fokára. Jó volt látni, hogy a híres atléták mellett rengeteg helyi is rajthoz állt Fonyód, Balatonlelle és Balatonboglár városából egyaránt. A kissé mostoha időjárási körülmények ellenére, a versenyzők pozitív véleménnyel summázták a versenyt és jelezték a rendezők felé, hogy jövőre is jönnek és megmásszák a fonyódi hegyet!

A versenyt rendező Balatoni Úszóiskola és az általa vezetett Nemzeti Triatlon Központ ezúton is köszöni a Fonyódi lakosok türelmét és megértését, melyet az elmúlt szombaton ismét tanúsítottak.

Forrás: fonyod.hu


MI A VÉLEMÉNYE?