Nemzeti Dohányboltból lopott Nagyatádon

Nemzeti Dohányboltból lopott Nagyatádon

2017.03.17.
A férfit a nagyatádi rendőrök 24 órán belül azonosították és elfogták.

A Nagyatádi Rendőrkapitányságon eljárást indítottak 2017. március 14-én lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2017. március 13-án 21 óra 20 perc és 21 óra 30 perc közötti időszakban egy téglával betörte egy  inkei Nemzeti Dohánybolt bejárati ajtajának üvegét, majd az üveg nélküli részen bemászott az üzletbe. A boltból a tettes dohányárut tulajdonított el, valamint a pultról – a bedobott téglával – leverte a pénztárgépet, ezáltal az működésképtelenné vált. A férfi tettét követően távozott a helyszínről.

A nyomozók az adatgyűjtések alkalmával felmerült információk alapján 24 órán belül azonosították a bűncselekmény 39 éves elkövetőjét, akit Nagykanizsán elfogtak, majd a Nagyatádi Rendőrkapitányságra előállították.

A gyanúsított kihallgatása alkalmával elmondta, hogy Nagykanizsára tartott, lekéste a buszjáratot, elfogyott a cigarettája, ezért tört be az üzletbe. Tettét követően pulóvere és nadrágja zsebébe, valamint két zoknijába rejtette a dohánytermékeket, majd hazagyalogolt Nagykanizsára. Ez követően fogták el a nagyatádi rendőrök.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki B. Györgyöt, akit őrizetbe vettek, majd a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes járásbíróságnak. A Nagyatádi Járásbíróság 2017. március 16-án gyorsított eljárás során ítéletet hozott az ügyben.

Forrás: police.hu


MI A VÉLEMÉNYE?