Átadták Somogyváron a Szent László Nemzeti Emlékhely új látogatóközpontját

Átadták Somogyváron a Szent László Nemzeti Emlékhely új látogatóközpontját

2015.12.10.

Somogyvár, 2015. december 9., szerda (MTI) – A Szent László király által 900 évvel ezelőtt alapított bencés apátság romjainak szomszédságában avatták fel szerdán Somogyváron, a nemzeti emlékhellyé nyilvánított Kupavárhegynél kialakított látogatóközpontot.

A mintegy másfél milliárd forintos európai uniós és az előkészületekhez felhasznált hazai forrásból épült látogatóközpont avatásán L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára egyebek közt arról beszélt, hogy a beruházás “nyitánya” kell, hogy legyen a további fejlesztéseknek, amelyekkel bemutathatóvá válna az egykori kolostor és templom pompája.

Móring József Attila, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, Somogyvár korábbi polgármestere ugyanakkor azt is kifejtette: a település jelentősége abban áll, hogy itt ér össze “az ősi pogány magyarság” és a “keresztény európai magyarság”.


MI A VÉLEMÉNYE?